Leírás

Sárközi hímzés motívum

A sárközi hímzés főként a női viselethez kötődött. Öt egymástól teljesen eltérő stílusú hímzés alakult ki. A halottas párnavégek, a főkötők, a bíborvégek, az ingujjak és a kendők öt különböző funkcionális tárgycsoportot képviselnek és mindegyikük díszítőstílusa más és más.

A különféle hímzésstílusok a sárközi népviselet különböző ruhadarabjain egymással mégis harmonikus egységet alkottak. Ez jól jellemzi a sárközi népművészeten belül a hímzéskultúra magas színvonalát.

Az ország minden öltözete közt ez volt – virágkorában – a legparádésabb, legpompásabb viselet.

Halottas párnavégek

A sárközi hímzés története a feketével hímzett halotti párnákkal kezdődött. Kendervászonra varrták őket, barnára vagy sötétzöldre fakult fekete szőrfonallal. A nagyvonalú, nagy motívumokkal használó hímzést egyetlen széles mezőben varrták a párnavégekre, egyes példányokon ugyan elszórt díszítmények a párnahéj szárának a szélére is kerültek. Varrásához sokféle öltést használtak fel: nagy szerepe van a láncöltéssornak, önálló spirálokat formáltak vagy nagy mintákat kereteztek vele, melyeket viszont nyolcas- vagy hamis laposöltéssel töltötték ki. Jellemző még a zsinóröltés. A sárközi halottas párnákon kétféle minta ismert: a gránátalmás és a tulipános.

Főkötők

A legváltozatosabb és legnagyobb számú emlékanyaga a sárközi hímzések valamennyi csoportja között a főkötőknek van. Valamennyi hímzőrámán készült. Mintakincse és öltésformái igen változatosak.

A főkötők hímzéstechnikája rendkívül változatos, szinte az összes lehetőséget kimeríti: gyakori a láncöltés, illetve egyes láncszemek alkalmazása és a laposöltés, sokszor a kettő együtt is; urok és keresztöltés is majdnem minden darabon előfordul.

Hímzőráma

A hímzőrámát díszesre faragták a legények, s ajándékba adták kedvesüknek. A hímzésmintákat cirokszállal rajzolták elő papirosra, és onnan másolták át a főkötőre. A régebbi főkötők díszítőelemei nagyobbak voltak, lazábban helyezkedtek el, újabban apró, tömött, sőt egészen aprólékos, merev minták terjedtek el. Nincs két egyformán hímzett főkötő, a főbb típusokat azonban jól meg lehet különböztetni. Külön népi szókincsük alakult ki: a minták többnyire stilizált virágok, levelek, szőlőszemek, és ún. pöttyök, többnyire növényi eredetűek, sokszor szerepel a “patkónak” nevezett félhold, a “kiskutya” néven ismert stilizált madáralak is; a különféle hullámos és csigavonalakat jellemzően “kanyargósnak”, “vízfolyásnak” nevezik.

Bíbor

A női fejviselet másik jellegzetes darabja a bíbor nevű kendő, mellyel a menyecske a fejét betakarja, lefogva vele a főkötőt.

Híres hímzőasszonyok voltak a 20. század elején a Sárközben: Alsónyéken például Szabó Jusztina szőlőfürtös és pávás hímet varrt, olyan hímet többé nem rajzolt, amilyet egyszer már kivarrt. Paprika Zsuzsa jóvoltából Decsen a vitorlás vagy evezős minta járta. Szél Judit Őcsényben nem varrt egyebet, mint aminek a neve “három rózsa, három levél, három lik”.

3×3 cm-es méretben.