Egy nyomdányi boldogság

Gyermekkor

Mikor gyerek voltam az iskolában elég sokszor kaptam körmöst, meg barackot, tockost a fejemre, mert “rossz” gyerek voltam. A tudomány mai állása szerint figyelemzavaros, hiperaktív, ADHD kategóriás egyed lehettem, talán enyhe diszgráfiás tünetekkel, de lehet, hogy ez csak most alakult ki, mindenesetre többször át kell néznem a szövegeimet, hogy minden rendben van, nem kevertem össze két betűt, nem cseréltem meg a sorrendjüket? Engem a szidás inspirált, felszívtam magam tőle, azért is megmutatom, ügyes vagyok, jó vagyok, képes vagyok a gondolataimat rajzban kifejezni.

Ezért felnőtt fejjel, azon törtem a fejem, hogyan lehetne egy picikét vidámabb, boldogabb hellyé tenni az iskolát. Mivel a fizetés emeléshez nincs meg a hatalmam, más utat kellett választanom. Így jutottam el a motivációs pecsétekeig és matricákig, aminek a kisdiák is örül, a tanító néni is és a szülő is. Azt gondolom mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a másik emberre, hallgassuk meg és gondolkodjunk azon, amit mond. Ezt a figyelmet, törődést érzi a gyermek, és ha jó az értékelés, nem elfogult, nem negatív, nem támadó, hanem csak és kizárólag az a célja, hogy kihozza gyermekből a legjobbat, akkor betalál és elfogadja a pedagógus észrevételét. Ehhez az értékeléshez nyújt segítéséget a dícsérő, buzdító, támogató, figyelmeztető pecsét és a motivációs matrica. A pozitív megerősítés rendkívül fontos, de azt is jelezni kell, ha a diák kiengedettt vagy nem teljesít annyira jól. Finoman és nem támadóan, pl. egy Ejnye-bejnye! vagy Irgum-burgum! pecséttel.

A nyomdáról avagy a pecsétről

A pecsétek általában vonalasak, azaz nem töltöm ki a vonalak adta területet, hogy a gyerekeknek lehetőségük legyen kiszínezni a mintát. Egyszínű tud lenni, olyan amilyen a tintapárna, viszont évtizedekig használható.

A matricákról

A matrica egyszer használható, viszont színpompás megjelenésével a pillatnyi örömhöz járul hozzá…és vannak pedagógusok, akik a matricákért vannak oda. Készülnek válogatások, amik mindenféle figurát tartalmaznak és készülnek szettek, amik egy-egy állatfigurát tartalmaznak, például sünis, csigás, lovas szett.

Vásárlók kedvencei

Loading...