Leírás
Puskás Tivadar
Mérnök, a telefonhírmondó feltalálója.
“Puskás Tivadar elvei szerint valósultak meg az első telefonközpontok 1878-ban Bostonban majd 1879-ben Párizsban. 1879-ben hazatért, és öccsével, Puskás Ferenccel 1881-ben megkezdte a Monarchia területén a telefonközpontok felépítését. Öccse 1884-ben bekövetkezett halála után átvette a pesti telefonhálózat vezetését. 1886-ban Baross Gábor miniszter államosította a telefonhálózatot, és azt Puskásnak adta bérbe. 1890-ben szabadalmazott irányított robbantási módszere a mai milliszekundumos robbantási eljárás előfutára. Puskás Tivadar 1892-ben szabadalmaztatta legjelentősebb találmányát, a telefonhírmondót, amely a mai rádió elődjének számít. Ez volt az addig ismert első elektronikus hír- és műsorszolgáltató közeg a világon, a rádió és internet őse. Puskás Tivadar találta fel, szabadalmaztatta is, és Budapesten működött a világon először, 1893-ban.”
A híres magyar feltalálók sorozat úgy indult, hogy eszembe jutott a mai gyerekek alig ismerik micsoda nagyszerű magyar feltalálóink voltak.
A fakocka cseresznyefa. Mérete:33x33x20 mm
Értékelések
Még nincsenek értékelések.