DIY pecsét

Saját készítésű pecsét

Pecséteket otthon is lehet készíteni nem kell hozzá más, mint linótömb, linókés és tintapárna. Mivel ezt a linótömböt könnyű kivésni, kisebb gyerekek is kipróbálhatják a linómetszés technikáját, persze szigorúan felnőtt felügyelettel, mivel késekkel dolgozunk. Az én kislányom (5 éves, mindjárt 6) már legalább a tizedik mintát készíti, megszállott linómetszővé vált. 🙂

Első körben háromfajta kést hozok, egy V vájatú kést a finom vonalakért, egy keskenyebb U vájatút a kicsit szélesebb vájatokért és egy nagy U alakút a szélesebb nútokért. Ha valaki nem tuja eldönteni melyik lenne jó, annak kipróbálásra a kisebb U vájatút javaslom. Lesznek készletek is, amiben nemcsak vájatokat lehet készíteni, hanem vágni lehet a tömböt különböző formákra, haladóknak a készletet javasolnám.

A linótömbök két méretben kaphatóak 5x5cm-es és 15x10cm-es kivitelben. Próbának elég a kisebb. Ha belejöttünk jöhet a nagyobb. Ehhez a technikához a VersaMagic javaslom, mert csepp formája miatt jól benyomdázhatóak a kevésbé könnyen elérhető részek is. Eszközök a linómetszés fül alatt találhatók.

Jó munkát kívánok!

DIY pecsét -
Kislányom munka közben
DIY pecsét -
DIY pecsét
DIY pecsét -
DIY pecsét
DIY pecsét -
DIY pecsét

Vásárlók kedvencei

Kedves Vásárló!

2024. október 18-tól november 3-ig szabadságon leszünk.

Ebben az időszakban is fogadjuk a rendeléseket, de azok gyártása és csomagolása november 4-től kezdődik.

Fontos:

Október 13-ig leadott rendelések:
Gyártás és küldés október 17-ig garantált.

Október 13-17-ig leadott rendelések:
Szállítás valószínűleg november 4. után.

Megértéseteket köszönjük!

Szilvi és Iván