Amikor én kisiskolás voltam, nem volt kérdés, mindenki zsírkrétával rajzolt. Nem mintha annyira szerettük volna – egyszerűen ez volt a kérés, ezt az eszközt kellett beszerezni, bevinni varázsdobozban az iskolába. A tanító néni mindig azt mondta, hogy „szép erősen nyomjátok a papírra, hogy élénkek legyenek a színek!” De én hiába nyomtam, csak nem láttam a meghúzott vonalat. Annyira erősen kellett szorítani, hogy kis híján letört a kezem, és az iskolapad is recsegett alattam. A zsírkréta kemény volt, törékeny, és ha egy kicsit ferdén tartottam, a hegye azonnal letört. A színek fakók, áttetszőek maradtak, és a végeredmény katasztrofális volt. Totálisan összetörtem és volt, hogy sírtam is, mert annyira hervasztó volt a végeredmény. Akkor még azt hittem, velem van a baj, nem tudok szépen rajzolni. Nem is gondolnánk, mennyire befolyásolja egy kisgyerek hangulatát és tudja kedvét szegni egy rosszul megválasztott eszköz. Annyira mély nyomot tud hagyni egy-egy rossz élmény, hogy akár örökre elmegy a kedve az alkotástól.
Ma már tudom, hogy nem én voltam az ügyetlen, hanem az anyag volt minőségében kifogásolható. Szerencsére, most már van egy alternatíva: az olajpasztell. Ó, ha nekünk is lett volna ilyen anno! Ezzel az eszközzel teljesen más élmény dolgozni.
Hogy könnyebb legyen választani, megpróbálom felvázolni mi a különbség a két anyag között.
Az egyik legnagyobb különbség az összetételben van. A zsírkréta főleg viasz alapú, ami azt jelenti, hogy rideg és kemény. Az olajpasztell ezzel szemben olajat és viaszt is tartalmaz, ettől lesz krémesebb, lágyabb, és könnyebben kenhető. Amíg a zsírkrétával az ember szó szerint küzd a színekért, az olajpasztell szinte magától siklik a papíron. Nem kell erőlködni, nem szakad bele a kezed, csak szépen húzod a vonalat, és már ott is van a gazdag, telt szín.
És itt jön a másik óriási különbség: a pigmentek mennyisége. A zsírkréta kevés pigmentet tartalmaz, ezért lesznek a színei fakók, halványak, sokszor foltosak is. Az olajpasztell ezzel szemben brutálisan erős, vibráló színeket ad. Ha igazán élénk, mély tónusokat akarsz elérni, ez az eszköz a nyerő.
A következő nagy eltérés a keverhetőség. A zsírkrétával nincs sok lehetőséged: ha egy sárga és egy kék vonalat egymás mellé húzol, az maximum csíkos marad, de soha nem lesz belőle zöld. Az olajpasztell viszont úgy működik, mint a festék – rétegezhető, összedolgozható, akár az ujjaddal is el tudod maszatolni, hogy lágy átmeneteket kapj. Egy sima mozdulattal keverheted a színeket, és gyönyörű árnyalásokat hozhatsz létre.
Persze ennek van egy ára is: az olajpasztell jóval maszatosabb. Ha nem vigyázol, hamar csupa szín lesz a kezed, az asztalod, és lehet, hogy még az arcod is, ha véletlenül megvakarod az orrod. A zsírkréta ebből a szempontból tisztább, nem kenődik annyira, így ha nem szereted az ujjaddal szétmázolni a színeket, akkor lehet, hogy maradnod kell a jó öreg zsírkrétánál.
Felhasználás szempontjából is nagy különbség van: a zsírkréta főleg papíron működik, míg az olajpasztell szinte bármilyen felületen bevethető – vásznon, fán, kövön, fémen is szépen tapad. Ezért is szeretik annyira a művészek, mert sokoldalúan használható.
És végül, de nem utolsósorban, az ár. A zsírkréta jóval olcsóbb, az olajpasztell viszont drágább mulatság. Ha csak egyszerű iskolai feladatokra kell, akkor a zsírkréta is megteszi. De ha komolyabb művészi munkát akarsz készíteni, és igazán élvezni akarod a színek keverését, a finom rétegezést és az alkotás örömét, akkor az olajpasztell egy csodás eszköz.
Összegzésként: ha csak egy gyors, egyszerű eszközt akarsz, ami nem kenődik, és olcsó, maradj a zsírkrétánál. De ha tényleg élvezni akarod a rajzolást, és a színeket igazán élővé akarod varázsolni, próbáld ki az olajpasztellt. Hidd el, megéri!
Jó munkát kívánok!
