Facebook csoport

2020 legszebbjei

Szeretném Nektek megköszönni a rengeteg felkérést, megkeresést, izgalmas feladatot, amit kaptam tőletek, valamint a hálás, boldog üzeneteket és képeket. Pár szóban elmesélném milyen volt ez az idei év. Nálam januártól áprilisig szinte megáll az élet, nem teljesen, de ilyenkor nincs túl sok munkám. Ebben az időszakban fejlesztek, vagy készülök elő a májusi-júniusi dömpingre. Ilyenkor van időm gyönyörű köszönőkártyákat illetve ajándékkísérő kártyákat készíteni. Természetesen nyomdázom őket. Ha tél van, hidegebb hangulatúkat, ha tavaszodik melegebb hangulatú kártyákat gyártok.

Hódolok a kedvenc hobbimnak, a linómetszet készítésének. A rengeteg linómetszett linótömböt pedig felhasználom például borítóképekhez. Próbálok kedvet csinálni ehhez a remek időtöltéshez másoknak is.

Februárban részt szoktam venni a Pedagógus Expón, itt nagyon sok pedagógussal találkozom személyesen, ez mindig feltölt, mert szeretek beszélgetni, eszmét cserélni, csak kevés alkalmam nyílik rá.

Azután olyan kísérletbe fogtam, hogy megmutassam egy képen mivel is foglalkozom.

Kitaláltuk, hogy névre szóló pedagógus pecséteket is készíthetnénk, aminek óriási sikere lett, viszont az adminisztráció nem volt hozzá kitalálva. Tehát azt is ki kellett találni, hogyan jelezhetnétek felénk ezt egyszerűen. Most már minden egyes grafikához kérhető egyedi felirat, csak egy rubrikába kell beírni a kívánt szöveget. Májusban, júniusban rengeteg egyedi, névre szóló tanári pecsétet készítettünk.

Csodálatos egy egész tanári karnak pecséteket gyártani. Minden tanárnak egy motiváló és egy kisssé elmarasztaló pecsét került a dobozba, plusz egy tintapárna.

Ilyenkor mindenféle kiszerelésben, mindenféle pecsétcsomag készül és én csak csomagolok, csomagolok, és csomagolok…. Azt képzelem erdei tündér vagyok, aki jóságport és derűport csomagol a dobozokba.

Nyár végén különleges kérést kaptam. Szlovákiába készítsek Apáczai csomagokat 11 darabot, de ők nem álló betűvel, hanem dőlt betűvel írnak. Így megszületett az Apáczis csomag Szlovákiában, azaz Felvidéken használatos verziója. Ez nagy munka volt, mert közel 500 darab pecsétet kellett legyártanunk alig egy hónap alatt.

Augusztusban jöttek az ovis ruha megjelölő felkérések. Ez a kis ovisjellel ellátott nyomda az anyukák életét könnyíti meg, rápecsételik a ruhára levasalják, és mosható is mosógépben a megjelölt textil. Természetesen gyereknek is készítünk névre szóló ovis pecséteket.

Fantasztikus pedagógus fantasztikus kérése volt a következő pecsétsorozat, aminek nagy sikere lett. Van amikor a szöveg is annyira ütős, hogy nem is kell rajz.

Legkisebb és legnagyobb. A kicsi ruhacímkére pecsételhető minipecsét mindössze másfél cm, a nagy 15 cm átmérőjű és egy borszaküzletnek készült papírtáskák lepecsételésére használják.

A Petőfi Irodalmi Múzeum Kosztolányi Dezső: Édes Anna könyvéhez kapcsolódóan elkészüt 5 db nagy méretű pecsét, amiket múzeumpedagógigai foglalkozásokon használnak.

Hatalamas megtiszteltetés, hogy a Győri Balett számára is összeállíthattunk pecsétcsomagokat és gyárthattunk saját logós pecsétet.

Jövőre a lekváros üvegek sem maradnak felcímkézetlenül, évszám, lekvár típusa, és a szorgalmas nagymama neve is rajta lesz az üvegeken.

…és végezetül jöjjenek az irodalmi-művészeti maszkok, amik révén, remélem, egy kicsit oldottabb lesz a hangulat az elkövetkezendő időszakban. Ne csak szorongjunk, csaljunk mosolyt mások arcára, még akkor is, ha ebből most nem sokat látunk.

Boldog új évet kívánok!

Vásárlók kedvencei

Loading...
5.00/5

Kedves Látogatónk! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk.