Menü
Ajándékozás summa cum laude, azaz ajándékozás “a legnagyobb dícsérettel”. Lehet, kicsi furcsának tűnik a cím, de van ilyen jelenség, létezik, megtapasztalhattam. Öt évet kellett rá várnom – amióta pecséteket készítünk, – de megérte rá várni. És most elmesélem az ajándékozás mesterszintjét.
Egyszer volt, hol nem volt, egy végtelenül kedves, csillagszemű, szakmáját komolyan vevő, ugyanakkor a gyerekkel játékos, minden rezdülésükre figyelő, csupa szív, tüneményes tanító néni, Csilla néni. Egy elvarázsolt kastélyban éltek ők, a gyerekek és Csilla néni. Elvarázsolt kastély volt, mert a tanító néni mágikus szeretetgömböt vont a tanulók köré, amely megvédte őket minden külső bajtól. A kastélyban elsajátították az írás, olvasás, számolás művészetét, osztottak-szoroztak, szorzótáblát gyakoroltak játékosan, türelmet tanultak, hogy amíg más beszél, nem vágunk a szavába, figyelünk rá, kivárjuk amíg ránk kerül a sor, ha menzára megyünk nem tülekedünk, megvárjuk amíg leülhetünk. Ebbe a szeretetburokba léphettek be olykor-olykor a szülők is, a gyermekek szülei, akik érezték, hogy itt valami különös varázslat folyik, aminek a határására ők is jobbak, szebbek, kedvesebbek lettek.
Itt egy kicsit hányavetin fogalmaz az író, mert a gyerekek anyukái, apukái alapjáraton fogékonyak voltak a szépre és a jóra. Valójában ők is varázslók voltak, csak ezt ügyesen titkolták gyermekeik előtt. Ismerték a “Terülj, terülj asztalkám!”, a “Keljél korán asszonykám!”, a “Tízórais doboz töltődj fel!”, a “Sírás állj, fésű hiszti nélkül fésülj!”, a “Füzet hopp, bújj elő!”, a “Koszos zokni tisztulj meg!”, a “Szívd fel begyem a sok tudást!” varázsigéket és még a különórákra repkedő táltos paripák is kezes báránnyá váltak a kezeik alatt.
Ezért aztán elhatározták, hogy amikor elbúcsúznak ebből a szeretetburokból gyermekeik, egy igazán különleges ajándékot találnak ki a tanító néninek. Csilla néni nemcsak a gyerekeket szerette, hanem a csodás meséket, történeteket, amit az évek alatt megszerettetett tanítványaival is. A szülők olyan pecséteket álmodtak meg, amin egy irodalmi idézet, egy buzdító mondat jelenik meg a lenyomaton, továbbá egy-egy kockán körbe a búcsúzó diákok neve, és végezetül a kocka első oldalán egy-egy szó, amit ha nyolc kockát egymás mellé teszünk kijön egy Müller Péter idézet.
1. Sok kis apró öröm, kövei az útnak. (Aranyosi Ervin: Közösen) Ügyesen dolgoztál!
2. Semmi sem lehetetlen! (Eric Kästner: Május 35.) Egyre ügyesebb vagy!
3. Az olvasás közben kitárul a világ. (Aranyosi Ervin: Tanítsd meg olvasni, gyönyörű gyermeked!) Szépen olvastál!
4. Mintha minden csillag nevetne. (Antoine-Saint Exupery: A kis herceg) Gyönyörű!
5. Minden álomból lehet valóság. (Fekete István: Tüskevár) Gyakorolj és menni fog!
6. Egyszer régen az irkámon, született egy ákombákom. (Zelk Zoltán: Ákombákom) Szép munka!
7. Ej mi a kő? (Petőfi Sándor: Anyám tyúkja) Valaki gyakorolt!
8. Csillag – Dátummal, osztállyal
Miért szerettem volna elmesélni ezt a történetet? Azért, mert így is lehet élni. Noha a körülményeink, az anyagi juttatásaink, az elismertségünk köszönőviszonyban sincs azzal, amit leteszünk az asztalra, kizárólag rajtunk múlik, hogy pokolban élünk, vagy teremtünk magunk köré egy szeretetteljes, kedves, egymásra figyelő, egymás munkáját értékelő, egymást segítő világot.
